Google+
Megosztás
Megosztás
Levélküldés
Ajánlja tovább oldalunkat
Youtube

A helyes fogmosás technikája

Mi is a helyes fogmosás technikája?

A legtöbb forrás a körkörös mozdulatokra esküszik, pedig a University College London szakértői szerint az egyszerű, gyengéd sikálás a leghatékonyabb módszer.

„A legegyszerűbb vízszintes sikálás a leginkább működőképes modell a fogaink tisztán tartására. Fontos, hogy a fogkefét úgy tartsuk, mint egy tollat, 45 fokos szögben, majd mozgassuk lassan, finoman előre és hátra – így a lepedéktől könnyedén megszabadulhatunk, és a fogkő kialakulása is elkerülhető” – érvelnek a szakemberek.

Az is kiderült a friss kutatásból, hogy semmi értelme nincs annak, ha minden cukros étel vagy üdítő fogyasztása után fogat mosunk, mivel az első harapás vagy korty után két percen belül úgyis megkezdődik a szánkban a savtermelés.

„A tanulmányunk több forrást is feldolgoz. A célunk az, hogy minél több fogorvoshoz eljusson a helyes technika híre, idővel pedig a fogorvosi szakkönyvekben is szerepeljen a legegyszerűbb, mégis leghatékonyabb módszer. Fontos, hogy az embereknek ne legyen kétségük afelől, mi a helyes fogmosás technikája” – teszi hozzá Sheiham.

Forrás: medipress.hu

 

Az arany fogtömés és korona helyettesíthető más anyaggal is?

Az arany elsősorban azért népszerű a fogászatban régóta, mert kedvező biológiai és biomechanikai, fizikai tulajdonságai miatt nagyon hosszú élettartamú arany ...

» Katt ide a folytatásért

Ön tudja mi az a fogbetét?

Itt és most, egy kicsit másképp: Essék szó a fogbetétekről! Jogosan ...

» Katt ide a folytatásért

A ki nem bújt bölcsességfogak miatt kialakulhat később gócbetegség?

Önmagában egy elő nem tört bölcsességfog általában nem szokott a gócbetegség kiváltó oka lenni, és elég ritka, hogy emiatt ezeket ...

» Katt ide a folytatásért

Tegye meg az első lépést…

recepció
Kérjen visszahívást!
Foglaljon időpontot!

 5 GYANÚS JEL,
hogy a fogbeültetése körül valami
nem stimmel…

ÉRDEKEL!

Amiről a fogorvosok mélyen
hallgatnak, avagy
5 GYANÚS JEL,
hogy valami nincs rendben...

Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük helyes e-mail címet adjon meg!
Kérjük fogadja el a feltételeket!
Elrontott és speciális fogászati implantációs esetek Fogbeültetés-szájsebészet