Egy új tanulmány szerint a súlyos fogágybetegség csökkentheti a vörösvértestek számát és azok hemoglobin tartalmát, ezzel vérszegénységet okozva.
A Journal of Periodontology-ban megjelent kutatás szerint a fogágybetegségben szenvedő emberek harmadánál a vér hemoglobin koncentrációja alacsonyabb volt a normálértéknél. Egy fél éves követéses vizsgálat során tökéletesítették a páciensek szájhigiénéjét, aminek hatására javult a vörösvértestek száma, a hemoglobin koncentrációja, valamint az összes olyan érték, amelyből megbecsülhető az egészségi állapot.
A kutatás arra is felhívja a figyelmet, hogy a súlyos fogágybetegségben szenvedő nőknél nagyobb valószínűséggel alakul ki vérszegénység (tízből négy eset), mint a férfiaknál (tízből három eset).
„Számos korábbi tanulmány párhuzamot húzott a ínygyulladás és a vérszegénység között. A jelenlegi vizsgálat egyértelműen bizonyítja, hogy a krónikus fogágybetegség hozzájárul a vérszegénység kifejlődéséhez.” – mondta Dr. Nigel Carter, a British Dental Health Foundation (BDHF) igazgatója.
„Az ínygyulladás ellen védekező szervezet olyan kémiai anyagokat termel, amelyek csökkentik a hemoglobin és egyéb faktorok szintjét és ez által rontják a szervezet egészségi állapotát.”
„A jó hír az, hogy az ínybetegség kezelése pozitív hatással van a vérszegénység súlyosságára, főleg nők esetében. A javulás egy viszonylag rövid, három – hat hónapos időintervallumon belül észlelhető.”
„Sok ember továbbra is alul becsüli a szájhigiénét a szervezet egészsége szempontjából. A megelőzés a kulcs és nagyon fontos, hogy mindenki elsajátítson egyszerű, de annál hatékonyabb szájápolási rendszert, hogy fitt és egészséges maradjon. A napi kétszeri fogmosás fluoridos fogkrémmel, fogselyem rendszeres használata, kevesebb magas cukortartalmú étel és ital fogyasztása és a rendszeres fogászati ellenőrzés segít megelőzni a fogászati problémákat.” – tanácsolja Dr. Carter.