Az implantátum (latin: beültetett dolog) az emberi vagy állati testbe beültetett mesterséges pótlás, vagy más meghatározott gyógyászati funkciójú segédeszköz.
Rövid története:
A fogorvosi implantátum tulajdonképpen egy műgyökér, mely csavar formájú és a legtöbb esetben titániumból készül.
Az első “implantátumokat” tartalmazó lelet egy 20-as éveiben járó maya hölgy volt i.u. 600-ból, kinek állcsontjában fog alakra csiszolt kagylók voltak. A leletről az is bebizonyosodott, hogy a fogpótlásokat a hölgy élete alatt ültették be, ugyanis látható volt körülötte a csontosodás folyamata.
A mai modern implantológia egyik atyja a svéd sebész Per-Ingvar Brånemark, aki az ’50-es évek elején véletlen jutott a fogászat meghatározó felfedezésére. Kísérleteiben kis optikai kamrákat rögzített nyúl lábakba különböző csavarokkal. Amikor egy idő után el akarta távolítani az eszközöket észrevette, hogy a titániumból készült csavarokat sokkal nehezebb volt kicsavarni a csontból, mint acél társaikat. Ez az összeintegráció vagy “becsontosodás”, a felfedezés mely forradalmasította az implantológiát.
Hogy lesz ebből fogpótlás?
A csavarnak először egy fészket alakítunk ki a csontban. Ez előfúrásokkal történik meghatározott mélységben és átmérőben. Ebbe a lyukba helyezzük be az implantátumot, majd általában egy kis zárócsavarral fedjük a száj felőli részét. Körülbelül 8-12 hét alatt a titánium felületre ránőnek a csontsejtek, így biztosítva a nagyon szoros és hosszútávú kapcsolatot. Amint ez megtörtént, a zárócsavart kicseréljük egy mű fogcsonkra, mely formailag nagyjából úgy néz ki, mint egy koronához lecsiszolt fog. Erre a csonkra lenyomat alapján épít fogat a fogtechnikus, melyet a rendelőben rögzítünk.
