Nincs ödéma, nincsenek sebek, varratok, nincs kék-zöld folt a véraláfutások miatt, sőt a fájdalom is nagyságrendekkel kisebb azzal a navigációs sebészeti módszerrel, amellyel fájdalommentesen kerülhet sor a fogászati implantátumok beültetésére.
Hat évvel ezelőtt, 2005-ben, az első sikeres fogászati implantátum beültetésének 40. évfordulóján mutatták be először azt a sebészi módszert, melynek segítségével úgy kerülhet sor a beültetésre, hogy ahhoz nem kell felnyitni az ínyt, nem szükséges feltárni az állcsontot.
A Magyarországon is már néhány rendelőben használt Nobel Guide protokollról dr. Czinkóczky Béla számolt be.
– A módszer lényege, hogy számítógépes tervezés eredményeként olyan sebészi sablont gyártatunk le Svédországban, melynek alkalmazásával csupán akkora sebet kell ejteni az ínyen, amekkora az a beültetett műgyökér átmérője. Ez általában három- négy millimétert jelent – kezdte az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője, szájsebész fogszakorvos.
A műtét előtt egy speciális röntgenvizsgálatra van szükség, és ez alapján kerül sor a három dimenziós tervezésre. A műtét teljes menetét, az implantátumok pontos helyzetét, azok paramétereit előre, a számítógép monitorja előtt ülve tervezzük meg, így az adott beavatkozások pontossága is nagyságrendekkel jobb, mint a hagyományos feltárással történő implantátum beültetéseké.
Az implantációra akkor kerül sor, amikor a sablon megérkezik Stockholmból, ehhez három- négy napra van szükség.
A szakember szerint a módszer nagy előnye, hogy a beavatkozást követően minimálisak a kellemetlenségek. Nincs ödéma, nincsenek sebek, varratok, nincs kék-zöld folt a véraláfutások miatt, és a fájdalom is nagyságrendekkel kisebb, mint egy kiterjedt nagy feltárással járó beavatkozás után. A minimálinvazív technikának köszönhetően a páciens általában egy – két nappal a műtét után teljesen a megszokott életét élheti.
A végeredmény szempontjából pedig a legfontosabb előny a kiszámítható és megjósolható optimális eredmény, ami a kezelőorvos számára éppoly fontos, mint a foghiányos páciens számára.
– Az elmúlt évek alatt több száz műtétet végeztünk ilyen módszerrel, és elmondhatom, hogy a Nobel Guide forradalmasította az implantációs sebészetet. Eredményei, sikeressége semmilyen tekintetben nem tér el a korábbi, hagyományos műtéti technikával történő beültetésektől. Amikor egynél több implantátum beültetésére van szükség, mindenképpen érdemes megfontolni az alkalmazását – véli dr. Czinkóczky.